NavigációBelépésOnline felhasználók
Jelenleg 0 felhasználó és 2 vendég van a webhelyen.
|
„Dolgozzunk Együtt Egymásért” Dél-Dunántúli Régió Szakmai MűhelyA „Dolgozzunk Együtt Egymásért” Dél-Dunántúli Régió Szakmai Műhelyét 2004 októberében hoztuk létre. A közös munkát 10 szervezet 13 intézménye kezdte meg. A Szakmai Műhelyt a Fogd a Kezem Alapítvány hozta létre, és koordinálja jelenleg is. Anyagi forrást a Nemzeti Civil Alapprogram pályázatai biztosították és biztosítják ma is. 2004-et megelőzően is már több szervezet volt egymással, többnyire időszakosan, projektekhez kötődően kapcsolatban. A régióban, főleg a Kézenfogva Alapítvány „Fészek“ projektjében „megszületett“ lakóotthonoknak volt egymással szorosabb kapcsolata, a lakóotthon vezetők rendszeresen összejöttek „Kávéházi estékre“. Ezeknek a havi egy estét jelentő elfoglatságoknak az volt a célja, hogy az információáramlást elősegítse az intézményvezetők között, szabad utat biztosítson a jó gyakorlatok terjesztésének, értsd akár egymás házirendjéből lehetett csemegézni, vagy pályázati lehetőségről értesülni, akár a munkavállalókkal kapcsolatos konfliktusmegoldásra is kaphattak az intézményvezetők jó példákat egymástól. Ezek a találkozók prevenciós jellegűek is voltak, hiszen az intézményvezetők újból és újból szembesültek azzal, hogy más szervezetek is ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, nincsenek tehát egyedül. 2004-ben indultak az NCA-s pályázatok melyek lehetővé tették, hogy az informatív kezdeményezés „formát“ kapjon, és hivatalos együttműködéssé váljon, megteremtve a lehetőséget arra, hogy további szervezetek is kapcsolódjanak hozzá. Jelenleg a „Dolgozzunk Együtt Egymásért” Dél-Dunántúli Régió Szakmai Műhelye 15 szervezet 25 intézményét/szolgáltatását fogja össze. Típusait tekintve: napközi otthonok, intézményen belüli szociális foglalkoztatással foglalkozó nappali intézmények, lakóotthonok, támogató szolgálatok, átmeneti otthonok, támogatott foglalkoztatás szolgáltató központok, védett munkahelyek. A szervezetek autista és/vagy értelmi fogyatékos személyeket, továbbá megváltozott munkaképességű személyeket látnak el a felsorolt szolgáltatási formákban. Fenntartóik civil szervezetek (alapítványok, egyesületek), önkormányzatok, gazdasági társaságok (Kht.) 2004-től folyamatosan különböző programokkal működik, legutóbb a Szakmai Műhely partnerszervezetei 2006. október 24-i ülésükön a Szakmai Műhely prioritást élvező feladatcsoportjainak a következőket határozták meg:
A Szakmai Műhely koordinálását heti 20 órás munkaidőben egy koordinátor látja el, aki felelős a partnerek közötti információáramlásért, a Műhely által kidolgozott programok szervezésért, természetesen a partnerszervezetekkel karöltve.
|
Támogatásbankszámlaszám: adószám: Társszervezeteink |