NavigációBelépésOnline felhasználók
Jelenleg 0 felhasználó és 1 vendég van a webhelyen.
|
Iránytű Csoport
![]() A tanulásban akadályozott, alacsony iskolai végzettségű, hátrányos helyzetű fiatalok pálya és életorientációs krízisére kíván megoldást találni, segítséget nyújtani az Iránytű Csoport. Az Iránytű Csoport egy informális szerveződés, több, 30 év alatti kreatív, szociálisan érzékeny és motivált fiatal alkotja. Közülük néhányan kapcsolatban állnak a Fogd a Kezem Alapítvánnyal. A szervezet az elinduláshoz és a projektek népszerűsítéséhez nyújtott biztos hátteret. Az Iránytű Csoport tagjai sokoldalúan képzett kreatív fiatalok, akik valódi munkatapasztalattal rendelkeznek a fiatalokkal való fejlesztő foglalkozás területén. Az eddig megvalósított fejlesztések a pályaorientációs rendszer fejlesztésére irányultak, és abból a felismerésből táplálkoztak, hogy jelenleg hiányosak, illetve az egyes szakpolitikai rendszerekben elszigeteltek a pályaorientációs szolgáltatások, amely nagymértékben hozzájárul a hátrányos helyzetű fiatalok nem tudatos pályaválasztáshoz, növeli a képzések során a lemorzsolódást, valamint a sikertelen pályaválasztások számát. Magas azoknak az aránya, akik nem abban a szakmában helyezkednek el, amelynek gyakorlására éveken keresztül készültek, emiatt a képzésbe befektetett erőforrások nem vagy nem kielégítően hasznosulnak.
A fejlesztő eszközeink támogatják a résztvevők vállalkozó kedvét, ugyanis miközben játékosan fejlesztenek, egyúttal szórakoztatnak is. Összekötik a kellemest a hasznossal, kooperációt és versenyszellemet egyaránt fejlesztenek. A játék és az eszközök próbálgatása-, variálása, többszöri alkalmazás során sem válik unalmassá, ugyanis a módszer biztosítja a cirkuláris tudás-gyarapodást, melynek értelmében az új ismeretek a meglévőket is előhívják, azokkal összekapcsolódnak, kiegészítik azokat, ezáltal jobban rögzül a valódi tudás. Azáltal, hogy a játékok folyamatosan bővítik és logikailag is rendezik az egymásra épülő szituációkat, hozzájárulnak az implikált ismeretek és tudásanyag sikeres mentális strukturálásához, segít az Európai Uniós állampolgári ismeretek és a munkavállalói lét kihívásai közötti összefüggések megteremtésében. Hiszünk abban, hogy a pályaorientáció nem luxusszolgáltatás, hanem a társadalmi befogadást, a jól működő munkaerőpiacot és a képezhetőséget megalapozó- támogató eszköz. A pálya-, karrier tanácsadást minden állampolgár számára elérhetővé kell tenni. 2007-2009-ben a Fiatalok Lendületben Program keretében sikeres első projektet valósíthatott meg az Iránytű Csoport: létrehozott egy Karrier nevű fejlesztő társasjátékot, mely elsősorban a hátrányos helyzetű fiatalok körében játékosan fejlesztett Európai Uniós és Munkavállalói kompetenciákat.
![]() Az alkalmazás közben önkéntelenül is további ötletek keletkeztek a módszertan és eszköztár eredeti vezérelvek mentén történő bővítéséhez. A játék elsősorban a munkavállalói ismereteket, szakmaismeretet és Európai Uniós alapismereteket, elveket, értékeket ismertet és népszerűsít, és munkavállalói kompetenciákat fejleszti. Megismerteti a játékosokkal 36 szakma profiljával, a szakmai karrier építésének mérföldköveivel, kihívásaival.
![]() 2009-2011-ben két új fejlesztés valósult meg, illeszkedve a Karrier társasjáték eddigi eredményeihez: “Az EU-ból érkeztem, mesterségem címere…” utal egy ismert, rég elhíresült játékra, az „Amerikából jöttem, mesterségem címere…” aktivity-re. A jelenlegi projekt azonban sokkal többet kínál, mint amit a már ismert játéktól elvárhatnánk: sokoldalúan variálható eszközöket, megnövekedett játékteret, tapasztalati tanulást, kooperációt és versenyszellemet együtt, és egy komplex, fejlesztő eszközökből összeállított termékcsomagot a felhasználóknak. Tovább dolgozik az EU-s tagállamok megismertetésével, a 36 szakmával, a különböző szakmákhoz tartozó eszközökkel megtöltött hátizsákokkal lehetőséget ad a fiataloknak ahhoz, hogy kipróbáljanak egy-egy valós munkatevékenységet az adott szakmán belül. Az eszköztárral párhuzamosan elkészült a 36 szakmának a részletes profilja, személetes leírása fotómellékletekkel, melyek egy ú.n. „Szakma-Kódex”-ben kerültek összesítésre. A kódex tartalmaz minden olyan fontos információt, amely ahhoz szükséges, hogy a fiatalok magabiztosan tájékozódjanak, és pályaválasztási döntést tudjanak hozni. Pl.:
A „Szakma-Kódex” használható akár a Karrier Társasjáték kiegészítő kiadványaként, akár önállóan tájékozódás céljára, akár „Az EU-ból érkeztem, mesterségem címere..." játék segédleteként. Elkészült továbbá egy EU-s kártyacsomag, melyben egy-egy kártyán (A/4-es formátumú) egy-egy Európai Uniós tagország részletesebb jellemzése található. A kártyacsomag ugyancsak „Az EU-ból érkeztem, mesterségem címere..." játék nélkülözhetetlen kelléke. AZ „Iránytű az önálló munkavállaláshoz” a csoport harmadik, legfrisebb, és jelenleg fejlesztés alatt álló projektje. Ennek során az Iránytű csoport két ismételten innovatív és hiánypótló eszközt hoz létre, „Iránytű az önálló munkavállaláshoz” címmel:
A ”beszélő könyv” elsősorban a személyes bevonódás és élményfeldolgozás útján történő önismeretfejlesztést szolgálja, használata önkitöltő jellegű. A célcsoportra való tekintettel az önkitöltés módja lehet írásos és rajzos feladatmegoldás egyaránt.
Az elkészülő ”beszélő könyv” tudatosítja bennük a meglévő erőforrásaikat, ugyanakkor azokat a területeket is, ahol speciális segítségre szorulnak, és megtanítja őket arra, hogy tudatosan és felelősségteljesen használják a rendelkezésükre álló formális és informális segítői hálózatot, maguk alakítsák ki a saját támogatói köreiket. Az „Iránytű az önálló munkavállaláshoz” című speciális pedagógiai kalauz olyan pedagógusok számára készül, akik közvetlen kapcsolatban állnak a hátrányos helyzetű célcsoporttal, és akik motiváltakká tehetik őket a munkafüzet használatára. A pedagógiai kalauz olyan hasznos információkkal szolgál számukra, melyek segítségével képessé válnak hatékonyabban támogatni az általuk mentorált tanulók önálló szárnypróbálgatásait, ösztönözni őket az önmeghatározásra, felelősségvállalásra. Szakmai szempontok alapján ismerteti és elemzi a pályaorientáció, a támogatói körök felépítését, rendszerét, egymásra hatását, a könnyen érthető kommunikáció jelenségét és a hátrányos helyzetű célcsoportokkal folytatott munka szakmai-etikai követelményeit. Új pályaorientációs eszközök születtek! Korábban „futó projektként” adtunk hírt róla, most örömmel tudatjuk, hogy az Iránytű csoport lezárta az „Iránytű az önálló munkavállaláshoz” című, harmadik fejlesztési projektjét. Ennek során ismételten két olyan eszköz létrejöttét ünnepelhetjük, mely hiánypótló jellegű a fogyatékos fiatalok pályaorientációjában:
Az interaktív munkafüzet személyes jellege és tematikus felépítése biztosítja, hogy a gazdája egy olyan fejlődési útvonalat járjon be, melynek végére képessé válik saját identitása és képességei azonosítására, reális célok kijelölésére, szisztematikusan építkező cél-elérésre, adekvát segítségkérésre és céljai elérése érdekében személyre szabott támogatói kör kialakítására és annak mobilizálására. Az eszköz előnye, hogy az alkalmazására felkészült pedagógus támogatásával írni nem tudók esetébe rajzos feladatmegoldással is alkalmazható. Az interaktív munkafüzet által szorgalmazott módszer lényege, hogy úgynevezett „Támogatói körök” aktiválására törekszik, melynek különös jelentősége van olyan tanulók esetében, akik felnőttként is feltételezhetően gyakrabban szorulnak segítségre, önállóságuk a megfelelő fejlesztés mellett is csak részben valósulhat meg. A munkafüzet tudatosítja bennük a meglévő erőforrásaikat, ugyanakkor azokat a területeket is, ahol speciális segítségre szorulnak, és megtanítja őket arra, hogy tudatosan és felelősségteljesen használják a rendelkezésükre álló formális és informális segítői hálózatot, maguk alakítsák ki a saját támogatói köreiket.
![]() Az elkészült eszköz kiválóan alkalmazható minden olyan intézményben, ahol megvalósul a fogyatékossággal élők egyéni fejlesztése és fejlődésük támogatása, tehát tágabb körben, mint az oktatási intézmények adta lehetőségek. A munkafüzet tartalmaz több olyan elemet is, mely kiváló keretet teremt az európai polgárság témájának feldolgozásához, pl: „a hely, ahol élek, a pénz jelentősége, emberek, akik tá,ogatnak engem, stb.“ Az Iránytű csoport előzőfejlesuztései pedig kifejezetten az Európai Unios emberjogi és polgárjogi, valamint társadalmi ismeretekre helyezik a hangsúlyt.
![]() Az interaktív munkafüzet szakszerű használatra készíti fel a pályaorientációval foglalkozó pedgógusokat a pedagógiai kalauz. A pedagógiai kalauz olyan hasznos információkkal szolgál számukra, melyek segítségével képessé válnak hatékonyabban támogatni az általuk mentorált tanulók önálló szárnypróbálgatásait, ösztönözni őket az önmeghatározásra, felelősségvállalásra. Szakmai szempontok alapján ismerteti és elemzi a pályaorientáció, a támogatói körök felépítését, rendszerét, egymásra hatását, a könnyen érthető kommunikáció jelenségét és a hátrányos helyzetű célcsoportokkal folytatott munka szakmai-etikai követelményeit.
A projekt megvalósítása során alkalmazott módszerek közül az egyik legjelentősebb a fogyatékossággal élő fiatalok, valamint a velük foglalkozó szakemberek bevonásával megvalósuló, a teljes projektidőszak alatt végigvonuló együtt munkálkodás volt.
A projekt keretében a fent említett két eszköz bemutatásán és véleményezésén túl sor került az eddigi fejlesztések népszerűsítésére is. Az Iránytű Csoport eddigi összes fejlesztésére vonatkozóan készült egy régiós szintű, reprezentatívnak mondható vizsgálat is, mely azt vizsgálta, hogy a három eddigi projekt fejlesztése eredményeképpen kidolgozásra került alternatív pályaorientációs eszköztár elemeinek adaptálására milyen, a fogyatékossággal élő fiatalok pályaorientációjában érintett intézmények, szervezetek alkalmasak? A vizsgálat során Tőrös Márta az alábbi hipotéziseket fogalmazta meg: „A vizsgált szervezetekben rendelkezésre áll a bemutatott pályaorientációs eszközök adaptálásához szükséges humán kapacitás. Hipotéziseit egy strukturált kérdőíves vizsgálat lefolytatásával ellenőrizte. A vizsgálati személyek kiválasztásánál fontos szempontnak tekintette, hogy valamennyi vizsgált intézménytípusból megszólításra kerüljenek szakemberek, annak érdekében, hogy a vizsgálat eredménye valamennyi érintett szereplő sajátos helyzetét tükrözze. A vizsgálat eredményei beigazolták a kezdeti feltevéseket, miszerint az említett szervezetek hasznosnak tartanák a megismert pályaorientációs rendszer adaptálást, és rendelkeznek is az adaptációhoz szükséges legfontosabb feltételekkel:megfelelő támogató szemlélettel, szakképzett humán erőforrással, illetve konkrét elképzésekkel az anyagi források előteremtésére. A vizsgálat rávilágított arra is, hogy a kérdező fókuszában álló intézményeken kívül a pálya-és életorientációs eszköz alkalmazhatósági körének vizsgálatát ki lehetne terjeszteni a lakóotthonokra, átmeneti szállókra is, illetve még tágabb körben a nem fogyatékos populációt ellátó intézményrendszerre is (oktatási intézmények, tanoda-programok, stb.) Tőrös Márta szerint szükség is volna további, hasonló jellegű vizsgálatokra, hiszen a fogyatékossággal élő fiatalok pályaválasztásában közreműködő szervezetek és szakemberek konkrét eszközökkel való felvértezése jelentősen fejlesztené a fogyatékossággal élő fiatalok munkavállalói kompetenciáit, javítaná továbbtanulási és elhelyezkedési esélyeit. A jelen vizsgálatból is kitűnik, mennyire hasznosnak ítélték meg a pedagógusok a „kapott” eszközöket. Ti mit gondoltok a munkafüzetről? Hozzászólásaitokat megtehetitek regisztráció után a lap alján. „Sziasztok! Nekem nagyon tetszett a munkafüzet, jó volt átgondolni, mit is akarok kezdeni az életemmel. Zoli” „Szeretem, hogy nem olyan hivatalos, mint egy tankönyv, a házi feladatokat is élveztem, mert rólam szóltak. Éva” „Szerintem hasznos dolog mindenkinek, mert ha egyedül nem megy a kitöltés, segítenek benne, meg lehet rajzolni, ragasztgatni is belé. Szabolcs” „Jópofa, én szeretem. Dóri” Hoffmann Judit, a Fogd a Kezem Alapítvány Terápia- és Munkaotthonának vezetője:
Az Európai Bizottság támogatást nyújtott ennek a projektnek a költségeihez. Ez a kiadvány (közlemény) a szerzõ nézeteit tükrözi, és az Európai Bizottság nem tehető felelőssé az abban foglaltak bárminemű felhasználásért.
|
Támogatásbankszámlaszám: adószám: Társszervezeteink |